a ragadozó nők ezer arca

A ragadozó nő mindannyiunkban benne szunnyad, csak mindannyiunkból másképpen kel életre és másképpen nyilvánul meg. Másként tinikorunkban, másképp akkor, amikor magabiztos én néz vissza a tükörből ránk. Van, amikor féktelenül kitör, máskor ösztönös és határozott, megint máskor pedig szertelen, mint a Kung Fu Panda, és nem értjük, hogy mi történik. Jelenetek a ragadozó nők arcaiból.

*

Az ábrándozó

Ott áll, hányavetin, laza testtartással, amit annyira imádok benne. Próbáltam már utánozni azt a testtartást, de egyszerűen nem megy. A haja kicsit a szemébe lóg, olyankor mindig kisöpri a szeméből, beletúr a hajába, végig, míg a hajszálak ki nem futnak az ujjai közül. A tincsek félrebotlanak, de egy idő után visszaszemtelenkednek a szeméhez. Megőrülök ettől.

Hogy lehet valaki ennyire szexi?

Odamegyek. Most azonnal. Egyszerűen csak odasétálok, csípőre teszem a kezem, félredobom a hajam, és megkérdezem, mi a stájsz. És egyszerűen NEM FOG TUDNI ELLENÁLLNI. Aztán pedig megjegyzem, hogy a moziban most megy az Alien. És meg fogja kérdezni, hogy megnézzük-e együtt. Meg kell kérdeznie, ez nem kérdés. Ez mindig így működik. Sőt szinte rá fogja vágni. Lehet, helyben meg is csókol.

A BFF-em oldalba bök. Miért vágsz ilyen hülye arcot, kérdezi, én meg érzem, hogy füstöl a homlokom a szégyenérzettől. Á, semmi, mondom. Mosdóba kell mennem, mindjárt jövök.

A laza

Hetek óta azt nézem, a BFF-em hogyan csorgatja a nyálát Áronra. Órákig elbambul, kocsányon lóg a szeme, valahányszor Áron belép a terembe. Nem is értem, hogy a srácnak hogy nem tűnik fel, annyira nyilvánvaló, hogy oda meg vissza van érte.

Azt se értem, hogy miért nem hívja el egyszerűen valahová, nincs benne semmi kunszt. Ha nemet mond, van másik. Áron amúgy sem nagy szám, Marci sokkal jobb pasi. Igaz is, fel kéne szedni, az is lehet, hogy jól csókol. Vagy jó az ágyban. Elég vad lehet az ágyban.

Megperdülök a széken, rákönyökölök Marci padjára. Nem lógunk együtt délután? – kérdezem tőle, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Marci nem csinál belőle nagy ügyet, de látom rajta, hogy leesik nála, hogy mi van. Fixálunk egy mozit, és azzal vissza is fordulok a padom felé.

A BFF-em kiguvadt szemekkel néz, azt suttogja artikulálatlanul, hogy háttenemvagynormális, de azért ott van a szemében a csodálat is. Vállat vonok, huncutul rákacsintok.

Ez van, ilyen egyszerű ez, kisanyám.

A kétbalkezes

Ó, basszameg, elveszítem a kontrollt. Istenem, hogy utálom ezt! Amikor megjelenik a pasi, és én totálisan idiótát csinálok magamból. Pedig a helyzet egyértelműen nyerő számomra: kettesben maradtunk, és a pasi kommunikál. Kezdeményez. De miért nem jut eszembe egy épkézláb válasz sem?! MIÉRT? És miért beszélek magammal, miközben ő beszél hozzám?

Tényleg? – sikerül kinyögnöm egy választ, és közben arra gondolok, hogy ezt most mi a fenéért mondtam. Ilyen viháncolós röhögést is sikerül utánaküldenem, amit órákig nem tudok kiverni a fejemből utána. A srác arcán is látom, hogy amit mondtam, az egyáltalán nem passzol ide. Beáll a kínos csönd, én pedig azzal próbálom oldani a feszültséget, hogy megkérdezem, tudta-e, hogy a kínai óriásszalamandrának paprikaillata van, és akkor végképp lemondok magamról. Zavaromban felállok, arról zagyválok, hogy sürgősen mosdóba kell mennem – istenem, most biztos én leszek a kakis lány –, majd ugyanezzel a buzgósággal át is esek a saját táskámon.

A föld megnyílik, én elsüllyedek. Nem értem, ennek ellenére miért írt két órával később üzenetet, hogy randizzunk másnap este. Ezzel a sráccal valami nincs rendben.

A mámoros bátor

Tenyerembe fogom az arcom, és próbálom értelmezni a tegnap estét. Kicsit többet ittam a kelleténél, és emlékszem, hogy valakinek pötyögök a telefonon, de nem tudom, mit. Visszakeresem az elküldött üzeneteimet, és háromszor újraolvasom az üzenetet, amit vágyaim pasijának küldtem el részeg mámoromban:

Randi holnap este? Randi holnap este? Randi holnap este?

Lesápadok, kiszárad a szám. Átszalad a fejemen, hogy ki kéne lépnem a munkahelyemről, hogy ne találkozzak vele többé. Biztos már kiment körímélben az összes kollégának a sztori. Hányingerem van, és csak azért nem dobom ki a taccsot, mert megbizzen a telefon a kezemben. Most érkezik erre válasz: Oké, hatkor tali a Blahán!

Megőrülök. Már csak négy órám van, hogy visszanyerjem az emberi formám!

Az ösztönlény

Unalmas ez a céges vacsora. Mindig csak a munka, a szakmázás, igaz? – kérdem Mártont, miközben futólag megérintem a karját. Látom, hogy tetszik neki ez a mozzanat. Beszáll a játszmába. Kacérkodunk. Tudatában vagyok minden porcikámnak, és tudom, hogy mit kell tennem azért, hogy rám figyeljen, és fenntartsam a figyelmét. Sokáig.

Tudom, hogy figyeli, ahogyan a hajam az államnál előrecsúszik, azt is, hogy a tekintete végigcsúszik a dekoltázsomon és a csípőmön. A nézésem mély, fogva tartó, kacér. Az övébe mélyedek, az övé is az enyémbe. Egyre többször mozdul úgy, mint én, összeütközünk, egyszerre nyúlunk a pohár felé, egyszerre nevetünk, ugyanazokon a dolgokon.

Közel járok, ő is egyre többször érint meg, közelebb jön hozzám, mellettem marad egész este. És utána is.

(megjelent itt)

Vélemény, hozzászólás?