aranyhal

Helló, én vagyok az, az aranyhal, tudjátok, a mesékből. Véletlenül mindig kifognak, és ha kifognak, akkor csodálkoznak, örülnek, majd kívánnak hármat. Nem mintha abban olyan sok köszönet lenne.

Az emberek már korábban sem tudták eléggé értékelni azt, amijük volt. Kívánni sem tudtak rendesen, mert nehezen fogalmazták meg azt, hogy mire van szükségük. Gyakran olyan rosszul ismerték magukat, hogy értelmetlen, egymással ellentétes dolgokat kívántak.

Én teljesítettem, mert ez volt a feladatom. Úszkáltam, néha kifogtak, elmondtam a szövegem, mint egy rendőr, aki felmondja a jogait a letartóztatottnak. Aztán unott halarccal kivártam, míg tapsikolni kezdenek örömükben. Utána többnyire mindenki másképpen reagált.

Voltak, akik értelmetlen dolgokat kértek.

Azokat vállat vonva teljesítettem. Igen, ilyen esetekre növesztettem egy vállat.

Aztán voltak, akik csak néztek, és órákon át gondolkoztak. Ilyenkor meglepődtem, hogy mennyire céltalanok néhányan a világban.

Azóta a dolgok megváltoztak.

Vadászni kezdtek rám. Azok, akik pontosan tudják, mit akarnak, arannyal szőtt zsineggel és hálóval vettek üldözőbe, hogy kifogjanak és felsorolják a kívánságaikat. Olyan kérdéseket tettek fel, hogy milyen szabályok szerint működöm. Hogy ha kifognak egymás után kétszer, akkor jár-e nekik a hat kívánság. Üzletet is akartak kötni, hogy költözzek az akváriumukba, a lakásukba, ahol napi egy alkalommal kifoghatnak, hogy teljesítsem, amit akarnak. Fantasztikus ételeket ígértek cserébe, de mondtam, hogy nincs az az étel, ami finomabb lenne az iszapfenék férgeinél.

aranyhal
Forrás: Unsplash

Egy idő után annyit alkudoztak, hogy írattam egy szerződést a munkámról egy jogásszal, olyat, amilyen az összes kiskaput kivédte, amivel próbálkoztak. Csalódottan elkullogtak.

Egyre többen jöttek, és a kívánságok is egyre furcsábbak lettek az idő előrehaladtával. Egy nő szilikonmelleket akart. Mind a három kívánságot erre használta fel, és az utolsó méret után sem volt elégedett. Tarthattam volna neki kiselőadást arról, hogy megúszott egy fájdalmas műtétet, de aztán lemondtam róla. Pár hónap múlva megműttette magát.

Voltak, akik pénzt kívántak, és voltak, akik szerelmet, jó férjet, feleséget, tárgyakat.

Hiába magyaráztam, hogy akiket és amiket én adok, azok nem lesznek olyan jók, mint amelyeket maguknak vívtak ki.

Nem hittek nekem, úgyhogy megintcsak vállat vontam. Válás, szakítás és elherdált vagyon járt a kívánságkérők nyomában.
Aztán jöttek olyanok, akik nyugalmat kerestek. Békét. Mondtam nekik, hogy azt én nem tudom megadni, majd akkor lelik meg, ha nem akarnak tőlem semmit sem többé. Csak pislogtak rám könyörgően, elmondták még kétszer, hogy békét kérnek, majd dolgom végezetlenül visszacsobbantam a vízbe. A szabály az szabály. Ha teljesíthetetlent kívántok, az is kívánság.

Az aranyhalak kora lejárt. Eldöntöttem.

Meguntam a kívánságokat, amelyekkel mindig rám találnak. Annyi kívánságot teljesítettem már, hogy itt az ideje, hogy a magamét fogalmazzam meg és teljesítsem.

Nyugdíjkorszakot akarok!

Forrás: Unsplash

Fel akarok úszni árral szemben az Amazonason. Cápahúst akarok enni, és tele hassal beásni magam az iszap alá, hogy nagyokat aludjak. Szörfözni akarok a lagúnában a hullámokon, és meg akarom nézni a Némót. Le akarok zúdulni a Nigara-vízesés hátán, és végig akarok csúszdázni a vízörvények tetejéről a legaljukig.

Aztán egy nap, ha megunom, talán előadok a TED-en valamit a békéről és az önmegvalósításról. Arról, hogy nincsen szükség aranyhalakra.

Mindenki maga az aranyhal!

(Az írás megjelent itt.)

Vélemény, hozzászólás?